Gerlóczy Gábor festményei éppen olyan enigmatikusak és izgalmasak, mint ahogy ezt kiállításának címe is sugallja: a transzmelankólia bizarr szóösszetétel, két, önmagában és más szókapcsolatokból már ismert latin szó, de így együtt kizárólag ezt a kiállítást jelzi. De milyen értelemben? Hogyan közelíthetünk megfejtéséhez? Amiatt sem mellékes ennek az újszerű szóösszetételnek a nyomán haladni, mert Gerlóczy Gábor verbális találékonyságára utalnak egyes képeinek címei is.
A kiállítás címe részben visszautalás Gerlóczy Gábor 2013-as Melankólia című kiállítására, jelezve, hogy az akkoriban alkotott és bemutatott képeit túl- és meghaladta, átváltoztak bizonyos képi megfogalmazásai, motívumai, és mint festő ő maga is átalakult az évek során: túllépett szükséges és elkerülhetetlen életeseményeken, ezzel együtt változott festményeinek világa is. Ilyen értelemben a melankólia kifejezés is módosult, tágult és ma egy szélesebb, képileg is átalakult jelentésmezőt fed le: bár túl és át a melankólián, mégis megtartva annak fanyar, szomorkás, sokoldalú, kissé távolságtartó, mégis életigenlő beállítottságát.
A melankólia témája toposznak tekinthető az európai művészetben és kultúrában, a festészetben is számtalan különféle megjelenítése van, rokonítható a csendélettel is, de a téma legismertebb ábrázolása Albrecht Dürer Melankólia (Melancolia I.) című, 1514-es datálású, rézmetszete (a Szépművészeti Múzeum tulajdona), amely rejtélyes szimbólumai és sokrétű jelentése miatt a művészettörténet egyik legtöbbet elemzett alkotásainak egyike. Nemcsak a titokzatos szárnyas, merengő (angyal/i) nőalak és a bűvös négyzet miatt, hanem a szinte felsorolhatatlan más szimbolikus és allegorikus tárgy, figura ábrázolása miatt, amelyeket ezen a nem túl nagyméretű metszeten Dürer feltüntetett. A melankólia jelentésének – szó szerinti fordításán és orvosi jelentésén túl – is évszázadok óta sok értelmezése született. Csak néhányat említve: Marsilio Ficinonak, a firenzei reneszánsz egyik teoretikusának platonikus értelmezése szerint a melankolikus állapot isteni minőség, a filozófia előfeltétele, Dürer szerint a művészetet és a tudományt megelőző feltétel; a romantikus felfogás az egyéni szabadság és a létezés kíméletlen törvényszerűségei közti ellentmondás alapján határozta meg a melankolikus életérzést és beállítottságot, amelyhez a szerelem témáját is hozzákapcsolta. A melankolikus életérzés a lélek örökkévalósága és időbelisége közti feloldhatatlan ellentmondás intenzív érzékeléséből ered, az élet és a halál mezsgyéjén létező alkotó-gondolkodó-érző ember dilemmájából fakad. Ilyen módon Melancolia-Erosz-Thanatosz transzcendens (isteni) hármasságot alkotnak. Mindezt valahol a háttérben, mélyen a tudatalattiban Püthiának – a delphoi jósda papnőjének – meditatív és víziólátó transzállapota hatja át.
Mindezek tükrében lehetne nézni és elidőző tekintettel látni Gerlóczy Gábor festményeit – egyenként és a kiállítás egészében is. Különböző formában-alakokban megjelennek a titokzatos nőalakok, és azok transzformációi; szimbolikus-allegorikus figurák bújnak vagy derengenek elő a képfelületeken. Angyalok cikáznak látszólag céltalanul Rilke Második duinói elégiájának első mondatát suttogva. Markáns férfiarcok mosódnak el és mutatkoznak meg egyszerre; összenéznek, tekintetük a jövőbe látó szibillák éber transzlátását idézik. A nagyméretű emberalakot fenségesen készteti meghajlásra az élet és a halál ambivalenciája. Az apokalipszis megrázó-megdöbbentő vízióját a képen szereplő sakkfigura-ló teszi groteszkké. Gerlóczy Gábor, bár ’tudós festő’, mégis engedi, hogy amikor fest, a ráció visszahúzódjon, és festményein tudását a megérzések a maguknak helyet követelő színek, a víziókként felbukkanó alakok itassák-hassák át – vagyis, hogy a primer észlelések és a megérzései vezessék ecsetjét.
A színek rendkívül változatosak, kidolgozott felületek faktúráiban bújnak el, így soha nem hivalkodóak. Egyértelműen szembetűnő azonban az arany szín, amely az isteni, a szakrális színe: a középkor, a reneszánsz művészete egyértelműen alkalmazta, majd korszakokon át elfeledetté vált. Jól használni az aranyat a festményen igazi mesterségbeli tudás: odatenni azt a fényes csíkot, felületet, ahová tökéletesen illik és illeszkedik, megkeményíteni vagy mattosítani az aranyszínt, ahol azt kívánja a felület – így tud a többi szín részesévé és mellettük természetes módon ellenpontozó kiemeléssé is válni.
A képek témájához illik a gömbforma, némelyik képen a gyöngyöző gömbök sokasága, akár buborékok is, amelyek különféle színekben-formákban-alakzatokban jelennek meg a képfelületeken, és amely Gerlóczy Gábor festményeinek – mintegy névjegyként – sajátos ikonikus (rejt)jele is. A gömb pedig, mint a középponttól egyenlő távolságban lévő ezernyi pont, amely tágulva a csillagtávolságokra is mutathat, a tökéletesség és a teljesség szimbóluma. Gerlóczy Gábor festői világa is teljes, ecsetvonásaival a festőiség és az elgondolkodás kiindulópontjává váló életvilág teljességére utal. Emlékeztet, hogy egyetlen világ részei és részesei vagyunk, még ha általában kettőségek ellentétében gondolkodunk is, folyamatos szándékkal és késztetéssel törekszünk arra, hogy meghaladjuk a szétválasztó, meghasított szemléletmódot, amely a lélek és a szellem jelenlétté tételével, jelenbe lépésének meghívásával érhető el. De majdnem lehetetlen a mindennapi életet folyamatos átszellemesítése, a művészet azonban mégis lehetővé tudja tenni, hogy megérezhessük, mit is jelenthet maga a teljesség, Ég és Föld összekapcsolódása itt és most a jelenvalóságban, akár, ha csak egy-egy pillanattöredékre is. A ’transzmelankólia festményei’ ilyen különös és különleges életélmények felvillanására tudnak emlékeztetni, képi világukkal a teljes egészre utalni.
A kiállítás megtekinthető 2025. március 16. és június 22. között a Sümegi Püspöki Palota galériájában.
2025. március 16., 16:00 | Sümeg